Hiába fejlődik a képalkotás, ha kevés a magyar szakember

Radiológia és képalkotó diagnosztika nélkül ma már nincs orvoslás. Nélküle egyebek közt nem működik a kardiológia, a sebészet, az ideggyógyászat sem. Szerencsére folyamatosan fejlődik és egyre korszerűbb az orvosi képalkotás, ám ma Magyarországon még mindig túl kevés az ilyen műszer.

Az elmúlt százhúsz évben óriásit ugrott a radiológiai és a képalkotó diagnosztikával vezérelt gyógyító eljárások száma, különösen az utóbbi évtizedek robbanásszerű technika fejlődésének köszönhetően. Palkó András, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető tanára szerint a módszerek száma mellett ma már a számítástechnika nélkülözhetetlen mind a képek előállításában, mind pedig az eredmények értékelésében.

A professzor hangsúlyozta: ma már az összes gyógyító szakmában központi szerepet tölt be a radiológia, nélküle például – mint fogalmazott – egyszerűen nincs kardiológia, sebészet, ideggyógyászat.

A hazai szakemberek szerint azonban az ilyen készülékek számát tekintve még csak a középmezőny alján helyezkedik el Magyarország. Ráadásul a berendezéseket kezelő szakemberekből is helyenként hiány van, így nem mindenhol akad, aki kezelje ezeket a berendezéseket, köztük a csúcskészülékeket.

Az elmúlt években utóbbiakból egyre több van a magyar egészségügyi intézményekben is, mivel a régi technika jelentős részét sok esetben pályázatoknak és egyéb támogatásoknak köszönhetően le lehetett cserélni. Palkó András szerint a diagnosztikai eszközök fejlődése és gyarapodása mellett viszont sajnos egyelőre kevés a szakember.

Mint az InfoRádiónak elmondta: óriási erőfeszítéseket tett az ország, hogy az egészségügy technikai háttere javuljon – bár még a CT- és MR-készülékek számát tekintve az európai átlaghoz képest akadnak elmaradások – alapvetően sokat javult a helyzet.

„Hozzáértő szakemberek nélkül viszont ezek a berendezések csak hideg vasak maradnak” – emelte ki.

Így az egyik következő megoldandó problémája a szakmának e téren, a képzés és személyi feltételek javítása.