Évente körülbelül 45 ezer ember szenved el stroke-ot Magyarországon, pedig ez a szám jóval alacsonyabb is lehetne. Sokan azonban a tünetekkel sincsenek tisztában. A Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Stroke Társaság ezért „Szívvel a stroke ellen!” elnevezéssel indított országos figyelemfelhívó kampányt.

A szív-érrendszeri megbetegedések, ezeken belül is a stroke szerepel az első helyen a magyar halálozási okok közt. Évente mintegy 13 ezren veszítik életüket agyi érkatasztrófa miatt, pedig ez a szám az egészségesebb életvitellel, odafigyeléssel és a betegség korai felismerésével jelentősen csökkenthető lenne.

Nemzetközi viszonylatban sem állunk jól, hiszen a magyar lakosság egészségi állapota jelentős mértékben elmarad attól, amit társadalmi–gazdasági fejlettségünk általános szintje lehetővé tesz. A betegek száma ráadásul folyamatosan nő, a szakemberek szerint pedig mindez annak köszönhető, hogy csak kevesen vannak tisztában azzal, hogy az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód a stroke két legkirívóbb hajlamosító tényezője. Emellett azt is kevesen tudják, hogy hogyan csökkenthető a kockázata, és mi a teendő stroke esetén.

Mindezek miatt Magyarországon évente körülbelül 45 ezer ember szenved el stroke-ot, közülük pedig csak a négy százalék kér, kap gyors segítséget és vérrögoldó kezelést. Ennek egyik oka, hogy a lakosság kis hányada ismeri csak a stroke tüneteit. Emiatt későn hívják a beteghez a mentőket.

Éppen ezért országos felvilágosító programot indított a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Stroke Társaság a Stroke Világnapja alkalmából október végén. A„Szívvel a stroke ellen!” (www.szivvelastrokeellen.hu) országos program célja, hogy felhívja a figyelmet például az időskorban előforduló jóindulatú szívritmuszavarokra, az agyinfarktus betegségek összefüggésére és veszélyeire. Külön kihangsúlyozva a megelőzés és a kezelés korai megkezdésének jelentőségét, valamint a terápiás kezelést.

A kampány részeként a szakemberek kiemelik a megelőzéshez az egészségtudatos életmód mellett rendszeres szűrés fontosságát is, akut esetben pedig az azonnali segítséghívást.

A tünetek és előjelek közül pedig egyebek közt a hirtelen fellépő féloldali végtaggyengeséget, bénulást, zsibbadt arcizmokat, kar-lábbénulást az egyik testfélen, a hirtelen jött beszédértési- vagy hangképzési zavart, a hirtelen kialakult látászavart, egyensúlyvesztést, szédülést és memóriazavart emelik ki.

Az orvosok szerint mivel a stroke nem fáj, ezért rengetegen hajlamosak várni arra, hogy a tünetek elmúljanak. Ezzel azonban a teljes felépülést, rosszabb esetben az életüket veszélyeztetik. A szakemberek ezért azt tanácsolják: ha csak a gyanúja is felmerül a stroke-nak, akkor azonnal hívni kell a mentőket!